KOM211 Webszerkesztés Kurzus

KOM211 Webszerkesztés Kurzus

4. óra - Egyszerű honlap készítése

2014. október 06. - hajnalerno

Az előző óra végén, a YouTube videó beágyazásával tulajdonképpen már honlapot szerkesztettünk, igaz, nagyon egyszerű módon és kivitelezésben, ráadásul, nem is hibátlanul.

A hibát miattam követtétek el, ha nem is látszik, ugyanis egy régi, szabálytalan index.html volt fent a tárhelyen, én pedig nem néztem meg mielőtt kiadtam volna a feladatot. Már kicseréltem, bocsánat érte.

Fejlesztési módszerek

Mivel a weboldalak készítéséhez használt HTML leírónyelv szöveges alapú, így a webszerkesztéshez tulajdonképpen nincs másra szükség, mint egy egyszerű szövegszerkesztő programra és a HTML leírónyelv ismeretére. A Windows Jegyzettömbjével és egy jó HTML könyvvel a webfejlesztés még nagyon aprólékos és időigényes munka, arról nem is beszélve, hogy igen sok hibalehetőséget rejt magába.

HTML témában sok könyvet fogtok találni, de ha ajánlanom kellene valamit, akkor az nem egy könyv lenne, hanem egy weboldal, a w3schools.com. Ezt az oldalt mindennél jobbnak tartom, az alapoktól, jól felépítve, kipróbálható feladatokkal mutatja be a webszerkesztést.

Egyszerűbben, gyorsabban és pontosabban tudunk dolgozni, ha olyan segédprogramokat használunk, amiket kimondottan webes munkához fejlesztettek. Ezek a továbbfejlesztett szövegszerkesztők még erős HTML ismeretet igényelnek, de jelentősen egyszerűbbé tudják tenni a munkát, ami már a tagek használatánál is észrevehető (prediktív bevitel, menüvezérlés), de a leglátványosabb mégis a vizuális szerkesztés, mellyel a tagek pontos ismerete nélkül is készíthetünk webdokumentumokat.

Tagekről a múlt órán már volt szó, ezek a HTML szintaktikai alapegységei, mint a nyelvnek a szavak. A múltkori videós oldalon a <body> és a </body> tagek közé kellet beszúrni a videó kódját. A tageket szokás elemeknek, címkéknek is nevezni, én mostantól elemeknek fogom hívni őket.

Segédprogramok webszerkesztéshez:
Adobe Dreamweaver (kereskedelmi szoftver)
Notepad++ (szabadon felhasználható szoftver)

Tartalomkezelő rendszerek (CMS, Content Management System) segítségével nemcsak leegyszerűsíthető a webfejlesztés (a HTML ismeretére már nincs is szükség), de összetettebb tartalmak is könnyedén létrehozhatók. Modulokból felépíthető oldalakon lehetővé válik felhasználói profilok kezelése, hozzászólások, fórumok, szavazások indítását, vagy akár online kereskedés működtetését is. A tartalomkezelő rendszerek további előnye, hogy a webtartalom böngészőn keresztül fejleszthető - azonosítás után online szerkeszthető a tartalom, akár több, különböző jogosultsággal rendelkező felhasználónak is. 

Tartalomkezelő rendszerek:
WordPress
Joomla
Drupal

Forráskód

Minden HTML dokumentum mögött forráskód áll. A forráskódban az elemekkel utasítások vannak leírva, amiket a böngésző végrehajt, ha a dokumentum betöltésre kerül.

A böngészőbe betöltött HTML dokumentumok forráskódját megnézhetitek, ha a dokumentum egy üres területén (pl. a hátterén) az egér jobb oldali gombjával kattintotok, majd az Oldal forrásának megtekintére (Chrome böngészőnél), vagy az Oldal forrása (FireFox böngészőnél) parancsot választjátok!

Egy összetett oldal forráskódja bonyolult, akár több száz sorból is állhat, ráadásul nemcsak HTML elemeket tartalmazhat, így ismerkedésre nem a legalkalmasabb.

Töltsétek le a kurzus tárhelyéről az _index.html fájlt!

A fájlt úgy tudjátok letölteni, ha az egér jobb oldali gombjával kattintotok rá, majd a Link mentése másként parancsot (Chrome böngészőnél) vagy a Hivatkozás mentése más néven (Firefox böngészőnél) parancsot választjátok.

Nyissátok meg a fájt a Windows Jegyzettömbjével (Notepad)!

A Jegyzettömb automatikusan nem "látja" a HTML formátumú fájlokat, ha a programból szeretnétek betölteni a fájlt, ezért a betöltésnél állítsátok át a Fájlformátumot Minden fájl (*.*) megjelenítésre. A WinSCP az F4-es billentyű lenyomása után megnyitja a fájlt szerkesztésre.
Az első két webszerkesztési feladatot még Jegyzettömbbel fogjuk elkészíteni, de később, a sablon átalakításánál már segédprogrammal dolgozunk.

A Jegyzettömbben most egy, a legújabb HTML 5 szabványnak megfelelő webdokumentum forráskódját látjátok. Nézzük meg a dokumentum felépítését!

A szabványos HTML dokumentumnak három fő része van:

  1. dokumentumtípus meghatározás
  2. fejrész
  3. törzsrész

kodok1.jpgA dokumentumtípus meghatározás (<!DOCTYPE html>) a böngészőnek szól, a webdokumentum értelmezését határozza meg. A fejrészben, a <head> és </head> elemek között az egész dokumentumot érintő beállítások vannak megadva, például a karakterkészlet (<meta charset="UTF-8">), a dokumentum címe (<title></title> ami jelenleg nincs megadva) vagy a formázás. A törzsrészben, a <body> és </body> elemek között a megjelenített tartalom található, amit honlap betöltése után a képernyőn látunk. A fejrész és a törzsrész a <html> és </html> elemek közé van helyezve. 

A példából az is látszik, hogy kétféle elem létezik:

  1. páros elem, ami nyitó és záró elemmel rendelkezik (pl. <title></title>)
  2. páratlan elem, aminek nincs külön lezáró eleme (pl. <meta>)

A HTML elemek mindig < és > (kisebb, nagyobb) jelek között találhatók, a záró elem előtt pedig mindig egy / (perjel) van (pl. </body>). Az elemek nevét kis betűvel írjuk.

Nézzük meg egy elem felépítését!

kodok2.jpg

Az elemnév (1) után szóköz következik, majd a tulajdonság (2), egyenlőség jel, utána pedig idézőjelek között a tulajdonság értéke (3). Egy elemhez több tulajdonság is tartozhat, erre jó példa a múlt órán használt YouTube kód:

<iframe width="560" height="315" src="//www.youtube.com/embed/lF8byCyRJ2g"></iframe>

Ebben a sorban az iframe elemhez három tulajdonság is tartozik: width, height és az src. Az értékek itt is a tulajdonságok után, idézőjelben találhatók. Az iframe elem páros elem, a sort a </iframe> zárja.

A HTML kódban szokás a sorokat aszerint beljebb igazítani, hogy milyen részhez tartoznak. Az így kialakított szerkezet jobb áttekinthetőséget ad, főleg összetettebb oldalak esetén.

kodok3.jpg


Saját tartalom fejlesztése

Fejlesszünk ebből az üres HTML dokumentumból egy weboldalt, ami egy tetszőleges zenekar vagy zenész egyik számát mutatja be!
Példa: http://hajnale.web.elte.hu/webszerkesztes/4.ora/

Az előbb letöltött _index.html oldalt fogjuk fejleszteni. Készítsetek egy zene nevű mappát a számítógépeteken, majd másoljátok be az _index.html fájlt, és nevezzétek át index.html-nek! Nyissátok meg a fájlt a Jegyzettömbbel!

  1. Töltsétek ki a title elemet a fejrészben! Írjátok a nyitó és záró elem közé a zenekar vagy zenész nevét! A title páros elem, a fejrészbe kell elhelyezni.

    Példa:

    <title>George Ezra</title>

  2. Nagyobb címsorban jelenítsétek meg a zeneszám címét, majd alá, kisebb címsorban a zenész vagy zenekar nevét! Hat előre formázott címsor (heading) áll rendelkezésetekre, h1-től h6-ig, ahol a h1 jelenti a legnagyobb mértékű kiemelést. A címsorok páros elemek, a törzsrészbe kell elhelyezni őket.

    Példa:

    <h1>Budapest</h1>
    <h2>George Ezra</h2>

  3. Mentsétek a változásokat! Az első mentésnél ellenőrizzétek, hogy a HTML kódban beállított UTF-8 karakterkészletnek megfelelően történik-e a mentés. Ezt a legegyszerűbben úgy tudjátok megtenni, ha az első mentést a Mentés másként paranccsal végzitek el, és mielőtt felülírjátok az index.html fájt, ellenőrzitek a karakterkódolást! A későbbiekben elég, ha csak a Mentést (Ctrl+S) használjátok. Folyamatosan mentsétek a munkátokat!karkod.jpg
  4. Ellenőrizzétek a honlapfejlesztés lépésről lépésre! A szerkesztés alatt álló index.html fájlt megnyithatjátok egy böngészővel anélkül, hogy fel lenne töltve bármilyen tárhelyre. Kattintsatok duplán a fájlra, és a Windows a HTML fájlokhoz társított programmal (böngészővel) megnyitja a fájlt! Mostantól kezdve folyamatosan ellenőrizzétek a fejlesztéseket! Mentsétek a változásokat, majd frissítsétek a böngészőt (F5), és nézzétek meg az aktuális állapotot!
  5. bongeszo.jpgKeressetek a YouTube-on a kiválasztott zeneszámhoz videót, majd illesszétek be az oldalatokba!
    Az iframe páros elem, a törzsrészbe kell elhelyezni. 
    Töröljétek ki a kódsorból a frameborder tulajdonságot (a hozzá tartozó értékkel együtt) és az allowfullscreen "tulajdonságot". Az előbbi már nem korszerű, az utóbbi pedig nem érvényes tulajdonság. Ahhoz, hogy a videót feltöltés nélkül is le lehessen játszani, illesszétek be a http: kiegészítést az URL elé!

    Példa:

    <iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/qHTmqsXeKL8"></iframe>kodok4uj.jpg
  6. Keressetek dalszöveget a kiválasztott zeneszámhoz, majd az első két szakaszát jelenítsétek meg a honlapon! Bekezdések megjelenítésére a p (paragraph) elem szolgál, sortöréshez pedig a br (brake). A p elem páros, a br páratlan elem, mindkettőt a törzsrészbe kell elhelyezni.

    Példa:

    <p>My house in Budapest<br>
    My, my hidden treasure chest,<br>

    Golden grand piano<br>
    My beautiful Castillo
    </p>

    A szövegszerkesztésben is használt "enteres" bekezdés készítésnek csak a forráskódban van tagoló hatása, a megjelenített tartalomban nem tudunk vele új bekezdést létrehozni, ott csak a megfelelő elemekkel lehet sortörést, illetve új bekezdést készíteni. 
  7. A második dalszöveg-szakasz végére illesszétek be linkként a dalszöveg forrását! Link létrehozására az a (anchor) elem használható, szerkezete a következő:

    <a href="url">...</a>

    Az a páros elem, a törzsrészbe kell elhelyezni. Az a elem kötelező tulajdonsága a href, melynek értéke a megnyitni kívánt tartalom URL-je. A nyitó és záró elem közé kell elhelyezni azt a tartalmat (pl. szöveget), amit linkként fog megjeleníteni a böngésző.

    Példa:

    <a href="http://www.azlyrics.com/lyrics/georgeezra/budapest.html">Teljes dalszöveg (azlyrics.com)</a>

    A bekezdésbe helyezve:

    <p>You<br>
    Ooh, you<br>
    Ooh, I'd leave it all<br>
    <br>

    <a href="http://www.azlyrics.com/lyrics/georgeezra/budapest.html">Teljes dalszöveg (azlyrics.com)</a></p>

    Az önmagában álló br elem üres sort hoz létre.kodok5uj.jpg
  8. Keressetek szabadon felhasználható képet a választott zenészről vagy zenekarról, és töltsétek le a zene mappátokba! Méretezzétek a képet olyan szélességűre, mint a videó, majd jelenítsétek meg a dalszöveg alatt! A képmegjelenítés eleme az img (image), szerkezete a következő:

    <img src="url" alt="szöveg">

    Az img páratlan elem, a törzsrészbe kell elhelyezni. Az img elem kötelező tulajdonsága az src, melynek értéke a megnyitni kívánt kép URL-je, valamit az alt. Az alt (alternative text) egy olyan, a kép tartalmára utaló szöveg, ami csak akkor jelenik meg a képernyőn, ha a képet nem sikerül a böngészőnek megnyitnia. Az alt értékeként megadott szöveget a felolvasó szoftverek képesek értelmezni és felolvasni, ezzel segítve a vakokat és gyengén látókat a böngészésben.

    Példa:

    <img src="GeorgeEzraVFestival2014.jpg" alt="George Ezra, V Festival, 2014">

    A fenti példában az URL nem internetes tartalomra mutat, hanem egy letöltött fájlt jelöl. Ilyen esetben mindig figyeljetek, hogy a képfájl és a HTML fájl (ahol hivatkozok rá) azonos mappában legyenek, vagy helyesen legyen a képfájl elérése megadva! A mi esetünkben a zene mappában van a képfájl és a HTML fájl is, így nem kell útvonalat megadni a képhez, elég a fájlnevét használni.
  9. Írjátok a kép alá a forrását!

    Példa:

    <p>(forrás: wikipedia.org)</p>

  10. A meta-adatként tüntessétek fel a neveteket! A meta elemekkel hasznos kiegészítő információk adhatók meg az oldalról, például rövid oldalleírás, kereső kulcsszavak, vagy az oldal készítője. A meta elem páratlan elem, a fejrészbe kell elhelyezni.

    Példa:

    <meta name="author" content="Hajnal Ernő">

    A meta elemnek itt két tulajdonsága van megadva, a name és content.kodok6uj.jpg
  11. Az elkészült tartalmat töltsétek fel a tárhelyetekre! A teljes zene mappát (benne a képfájllal és az index.html-lel) töltsétek fel, közvetlenül a web mappátokba!

Formázás

Eddig csak tartalmat jelenítettünk meg, formázással nem foglalkozunk, eltekintve a bekezdések és sortörések létrehozásától, amit azért tekinthetünk alapformázásnak.
A HTML dokumentumok formázásához CSS (Cascading Style Sheet) stlíluslapnyelvet használunk. Ezekről bővebben majd a kurzus második felében fogunk tanulni, ebben a példában csak a törzsrészt formázzuk: a hétteret (background-color) feketére, a betűszínt (color) pedig fehérre fogjuk beállítani.

Úgynevezett sorközi formázást fogunk használni, ami azt jelenti, hogy közvetlen az elem neve után írjuk a formázás beállításait, amivel azt érjük el, hogy kizárólag a kiválasztott elem megjelenése fog megváltozni. Ezt a megoldást nagyon ritkán használjuk, mert nem hatékony, ezzel az eljárással ugyanis, ha az összes bekezdést mondjuk, dőlt betűssé szeretnénk formázni, minden egyes p elemet ki kellene egészíteni a beállításokkal.

Példa:formazas2.jpg

A fenti példában a body elem alapbeállításait változtatjuk meg sorközi formázással. Az elemnév után kerül a style HTML tulajdonság (1), majd a CSS meghatározás(ok) (2, 3). A CSS meghatározások két részből állnak: tulajdonság (4, 6) és érték (5, 7). A meghatározásokat pontosvesszővel választjuk el egymástól, a CSS tulajdonságot és az értéket kettősponttal. 

A színeket tizenhatos (hexadecimális) számrendszerű kóddal szokás megadni egy kettős kereszt után. A #000000 kód a fekete, a #ffffff a fehér szín kódja, színkódokat itt tudtok létrehozni: http://www.w3schools.com/tags/ref_colorpicker.asp 

Állítsatok be tetszőleges háttérszínt és betűszínt a honlapotoknak, majd frissítsétek a feltöltött tartalmat! 

A számítógépeteken tárolt változatot módosítsátok, állítsatok be a megfelelő színeket a színkódok cseréjével! Ügyeljetek a láthatóságra, azaz, a betűszín jó látható egyen a háttérszínen! Ha elkészültetek a módosításokkal, töltsétek fel az index.html fájlt a zene mappába! A felöltés nem lesz automatikus, mert van már ilyen nevű fájl a mappában, ezért a WinSCP rá fog kérdezni a felülírásra - írjátok felül a feltöltött fájlt! Ellenőrizzétek a honlapot!

vissza az oldal tetejére

Házi feladat

  1. Semmit ne töröljetek a tárhelyetekről! Ezt a házi feladatot úgy készítsétek el, hogy az előző órai házi feladat és a mostani órai munka is maradjon feltöltve! 
  2. Töltsétek le a kurzus tárhelyéről az oslo.zip fájlt, majd csomagoljátok ki a számítógépeteken! Indítsátok el a mappában található index.html fájlt, és nézzétek meg a megjelenő oldalt! Ez az oldal Európa egy fővárosát mutatja be röviden, a feladatotok az lesz, hogy Berlinről is készítsetek egy ilyen oldalt! 
  3. Töltsétek le a kurzus tárhelyéről a berlin_honlap_anyagok.zip fájt, és csomagoljátok ki a számítógépeteken! 
  4. Nyissátok meg az oslo mappában található index.html fájlt a Windows Jegyzettömbjével! 
  5. A berlin_honlap_anyagok mappában található anyagok felhasználásával alakítsátok át az Oslót bemutató oldalt! Folyamatosan ellenőrizzétek a fejlesztést, hogy azonnal észrevehessétek, ha valami nem jól sikerült!
       a) Cseréljétek ki a szövegeket és a linkeket! Ne felejtsétek el a title és a meta elemek tartalmát is megváltoztatni! Figyeljetek a copy/paste manőverre: a beszúrásnál ne törjétek le az elemek < vagy > jelét - gyakori hiba szokott lenni!
       b) Cseréljétek ki a honlap tetején lévő széles képet és a város címerét az oldal alján! Ezek a képek méretezve vannak, csak a kódot kell átalakítanotok! Ne felejtsétek el, ez a honlap az images mappából tölti be a képeket, az új képek is oda kerüljenek!
       c) Készítsétek elő a szöveges részben látható öt képet! Méretezzétek megfelelően, nevezzétek el őket, másoljátok az images mappába és változtassátok meg a forráskódot!
       d) A képek alt tulajdonságához írt szövegeket is cseréljétek ki!
       e) Töröljétek az images mappából az régi tartalomhoz tartozó képeket! 
  6. Ellenőrizzétek az oldal!
       a) Minden szöveg és kép megfelelően jelenik meg?
       b) Minden link megnyitja a beállított oldalt? (Az oldalak új lapon fognak megnyílni.)
       A helyes megjelenésről itt találtok egy képet.
  7. Készítsetek a tárhelyetek web mappájába egy berlin mappát, és töltsétek fel az új honlap anyagait! Szükség lesz a teljes images mappára és az index.html fájlra - a belrin mappában tehát lesz egy images mappa (benne a képekkel) és egy index.html fájl.

3. óra - Képek és videók a honlapon

2014. szeptember 29. - hajnalerno

Képek a honlapon

A kép nagyon fontos eleme a honlapnak, sokféle módon lehet része a tartalomnak. Lehet egyszerűen csak egy fotó a szövegben, lehet album, több képpel, ahol a képeket nagyítani és lapozni lehet, de lehet dizájn elem is, egy lekerekítés, egy árnyékolás vagy háttérmotívum, ami mozaikkockaként ismétlődik a tartalom mögött.

Mielőtt elkezdjük a képeket előkészítését, néhány fontos dolog:

  • a honlapokon látható képek, grafikák JPG, PNG, GIF vagy SVG formátumúak.
  • a JPG típusú képek hatékonyan tömöríthetők, így komolyabb minőségromlás nélkül tudunk kisebb fájlméretet elérni, ami gyorsabb letöltést jelent webes felhasználásnál. A PNG típusú képek áttetszőek is lehetnek (erről később), a GIF fájlok legfeljebb 256 színt tudnak tárolni, ezért fotóminőségű képek megjelenítésre nem alkalmasak.
  • a képek előkészítésénél fontos a pontos méretezés. A kisebb képek, grafikák mindig olyan méretűek legyenek, hogy tartalmuk még felismerhető legyen, nagyítás után pedig ne lógjanak ki a böngészőből, vagy igazodjanak a böngészőhöz akár álló, akár fekvő tájolásúak!
  • digitális képeket soha nem nagyítunk, mert a nagyítás (mértéktől függően) minőségromlással jár.

A méretek persze elég viszonylagosak, hiszen a megjelenítő eszközök felbontása különböző, ezért arra kell törekednünk, hogy lehetőleg minden eszközön megfelelően jelenjen a tartalmunk. 

A számítógépes monitorok leggyakoribb felbontása 1366×768 pixel, illetve még nagyobb, míg a mobil eszközöknél lassan sztenderdnek tekinthető az 800×1280 pixeles felbontást. (forrás: w3chools.com)

Ezek ismeretében azt mondhatjuk, hogy például a 900×600 pixeles fekvő képek és a 400×600 pixeles álló képek nagy valószínűséggel nem fognak kilógni egy böngészőből sem, és biztonságosan meg lehet jeleníteni őket a legtöbb modern eszközön.

megjelenites.jpg

A fenti értékek a klasszikus 3:2-es oldalaránynál értelmezhetők. A gyakori 4:3-as oldalarány mellett ezek az érékek: 800×600 pixel és 450×600 pixel. Ezeket az értékeket semmi képpen ne tekintsétek kőbevésett számoknak, amikkel minden esetben dolgozni kell, bármilyen méretet beállíthattok! 

Képek előkészítése

A képméretezés olyan alapművelet, amit bármilyen grafikai programmal el lehet végezni, akár a Windows Paint programja is jól használható ehhez.

Én a szabad felhasználású IrfanView programot ajánlom erre a feladatra, ezt fogom most bemutatni nektek. A programot letölthetitek a kurzus tárhelyéről, a programok mappából (letöltés). Az ajánlom, töltsétek le a programhoz tartozó összest plug-int is, mert ezekkel nagyon sok kiváló kiegészítést kaptok a programhoz (letöltés). Telepítsétek a programot, majd a plug-ineket is a saját gépetekre!

Ha az IrfanView telepítésénél nem az alapértelmezetten felajánlott mappába telepítitek a programot, figyeljetek rá, hogy a plug-inek is oda legyenek telepítve! A plug-inek telepítésénél az IrfanView ne fusson! A tárhelyre a legújabb IrfanView van felöltve, ha valaki az előző verzióját használja, nem kell feltétlen frissítenie.

Méretezzetek át egy képet!

  1. Indítsátok el az IrfanView-t, majd töltsetek be egy legalább 1000 pixel széles képfájlt! (Valamelyik hal pont jó lesz a múltkori házi feladatból!)
  2. Az F (Fit images to desktop) billentyű lenyomásával a képet képernyő nagyságúra tudjátok kicsinyíteni, illetve teljes méretűre nagyítani.
  3. A megnyitott képfájlról minden hasznos információt megtudhattok, ha megnyomjátok az I (Information) billentyűt! Látható lesz:
       a) a fájl neve és típusa (File name),
       b) pixelméretei (Original size) a képaránnyal (itt 3:2),
       c) és fájlmérete (Disk size).kep1.jpg

Készítsetek a képből egy 800 pixel széles változatot, és mentsétek kep1.jpg névvel!

  1. Kattintsatok az Image menüre, majd a Resize/Resample parancsra!
  2. A Set new size blokkban állítsatok be Width értékét 800 pixelre! Ha a Preserve aspect ratio beállítás be van jelölve (alapértelmezetten be van), akkor a program automatikusan kiszámolja a szélességhez tartozó magasságot (Height), illetve fordítva. Legyen mindig bejelölve!kep2.jpg
  3. Kattintsatok az OK gombra! Ha semmilyen változást nem láttok, az valószínűleg a képernyőnézet miatt van - nyomjátok meg az F billentyűt! Ellenőrizhetitek a méretezést, ha lenyomjátok az I billentyűt!
  4. Mentéshez kattintsatok a File menüre, majd a Save As parancsra!
  5. Válasszátok ki a mentés helyét, adjátok meg az új fájl nevét (kep1.jpg), és ha szükséges, állítsátok be a JPG tömörítés mértékét! A 80%-os alapbeállítás elfogadható minőséget fog adni, ha csökkentitek az értéket, csökkeni fog a fájl mérete, de nőni fog a tömörítés mértéke és romlani fog a kép minősége.kep3.jpg
  6. Kattintsatok az OK gombra!

Készítsetek a kep1.jpg képből egy 120 pixel széles indexképet, és mentsétek kep1_t.jpg névvel!

  1. Nyissátok meg a kep1.jpg képet!
  2. Kattintsatok az Image menüre, majd a Resize/Resample parancsra!
  3. A Set new size blokkban állítsatok be Width értékét 120 pixelre!
  4. Kattintsatok az OK gombra!
  5. Mentéshez kattintsatok a File menüre, majd a Save As parancsra!
  6. Válasszátok ki a mentés helyét, és adjátok meg az új fájl nevét (kep1_t.jpg)! Webes környezetben a kisméretű indexképeket - a hozzájuk tartozó nagyobb képektől - legtöbbször úgy különböztetjük meg, hogy a kis képek fájlnevéhez hozzáteszünk egy t betűt, ami azt jelenti, thumbnail (bélyegkép).
  7. Kattintsatok az OK gombra!

Fotóalbum képeinek előkészítése

Az előző műveleteket néhány kép méretezéséhez gond nélkül használhatjuk, de több kép esetén ez a módszer már nem hatékony. A honlapokon sokszor található képtár, ami 20, 30 vagy még több képből is állhat, melyeket egyenként nagyon hosszú idő lenne előkészíteni. Az IrfanView tud csoportosan is műveletek végezni, ami azt jelenti, hogy a beállított módosításokat automatikusan több fájlon is végrehajtja.

Készítsétek elő egy webes fotóalbum képet!

A kis képek hosszabbik oldala 150 pixel, a nagyobb képeké 640 pixel legyen! A nagy képek elnevezése berlin_album_01 formátumú legyen, növekvő számozással, a kisképek fájlnevei t betűs kiegészítést kapjanak, például berlin_album_01t

  1. Töltsétek le a kurzus tárhelyéről a mintakepek2.zip tömörített fájl, majd csomagoljátok ki! Ezekkel a képekkel fogunk dolgozni.
  2. Indítsátok el az IrfanView-t, kattintsatok a File menüre, majd a Batch Conversion/Rename parancsra! Megjelenik a Batch Conversion ablak, ahol a csoportos műveleteket lehet előkészíteni.
  3. Nyissátok meg a Berlin mappátokat (Hely:), majd az Add all gombbal töltsétek be az összes képet! A kiválasztott mappából egyenként (All) is be lehet tölteni fájlokat, meg lehet változtatni a képek sorrendjét (kiválasztás majd Move Up/Move Down), és természetesen törölni (Remove/Remove All) is lehet a listából.
  4. Válasszátok ki a bal felső sarokban (Work as:) a Batch Conversion - Rename results files beállítást, amivel egyszerre méretezhettek és nevezhettek át fájlokat. A Batch conversion csak méretezésre szolgál, a Batch rename pedig csak átnevezést végez. Ez utóbbival nemcsak képfájlokat tudtok csoportosan átnevezni. batch1.jpg
  5. Az Output format beállítást nem kell megváltoztatni, a JPG/JPEG formátum megfelelő. Az Options gomb megnyomás után lehet többek között a JPG tömörítés mértékét meghatározni - az alapértelmezett 80% most is megfelelő.
  6. Jelöljétek be a Use advenced options beállítást, majd kattintsatok a most már aktív Adnevced gombra! batch2.jpg
  7. Jelöljétek ki a Resize blokkot a megjelenő Set for all images ablakban!
  8.  A nagy képek elkészítésével fogunk kezdeni, a képek hosszabbik oldalát kell megadunk, ezért jelöljétek be a Set long side to beállítást, és állítsatok be a 640 pixeles értéket! Három mértékegységet lehet használni: pixels, cm, inches - monitoron való megjelnítésnél mindig pixelt használunk!
  9. Ellenőrizzétek, hogy a be legyen jelölve a Preserve aspect ratio (arány megtartása) beállítás! Ha bejelölitek a Don't enlarge smaller images beállítást, elkerülhetitek, hogy a 640 pixelnél kisebb képeket nagyítsa a program. A Set long side to beállítás ugyanis minden képet a megadott értékre fog méretezni - ha nagyobb, akkor kicsinyíti, ha a kisebb, akkor nagyítja. Az utóbbit viszont mindig kerüljétek el, mert a képek nagyítása (mértéktől függően) minőségromással jár!batch3.jpg
  10. Ha elvégeztétek a beállításokat, kattintsatok az OK gombra!
  11. Kattintsatok a Batch rename settings blokkban az Options gombra! A megjelenő ablakban tudjátok beállítani a csoportos átnevezést.
  12. A Name pattern (névminta) mezőbe írjátok be: berlin_album_## Ezzel minden fájl neve berlin_album_ szöveggel fog kezdődni, amit két helyiértékes számozás követ majd 01-gyel kezdődően (ezt jelölik a kettős keresztek). A kezdősorszámot és a számozás növekedését is beállíthatjátok a Starting counter és az Increment értékének megváltoztatásával. Az 1-es értékek most megfelelőek.batch4.jpg
  13. Ha elvégeztétek a beállításokat, kattintsatok az OK gombra!
  14. Állítástok be a képek mentésének helyét! Megadhattok tetszőleges mappát, ha a Browse gombra kattintotok, vagy használhatjátok a jelenlegi mappát (ahol az eredeti képek vannak) a Use current directory gombbal. Használjátok most ezt! Sajnos az IrfanView-ban nincs New Folder gomb, így ha egy még nem létező mappába szeretnétek a képeket menteni, a programon belül ezt csak úgy tudjátok megoldani, ha az új mappa nevét a mappa útvonalának végére írjátok. Ebben az esetben például így: .../berlin/webalbumbatch5.jpg
  15. Ha elvégeztétek a beállításokat, kattintsatok a Start Batch gombra, és elindul az átalakítás! A művelet végén kaptok egy értékelő sort, amit mindig nézzetek meg, hogy az esetleges hibákat vagy figyelmeztetéseket azonnal kezelni tudjátok!batch6.jpg
  16. Kattintsatok a Return to batch gombra, hogy visszatérjetek a csoportos műveletekhez, és el tudjátok készíteni a kis képeket!
  17. A kis képekhez már nem az eredeti képeket fogjuk használni, hanem a most elkészített nagy képeket, ezért a Remove All gombbal töröljétek a listát, és töltsétek be a webalbum mappából a nagy képeket!
  18. Állítsátok be a kis képek méreteit! Kattintsatok a Batch conversion setting blokkban az Advenced gombra, és a Set for all images ablakban változtassátok meg a Set long side értékét 150 pixelre!
  19. A Batch rename settings blokkban kattintsatok az Options gombra, és állítsátok be az átnevezést! Most valójában nem új nevet kell adnunk, csak kiegészíteni képek meglévő nevét egy kis t betűvel. Írjátok be a Name pattern mezőbe $Nt
    Itt a $N jelenti a jelenlegi fájlnevet, a kis t betű pedig azt a karaktert jelöli, ami minden fájlnév után kerül majd. A $N után tetszőleges kiegészítést tehettek, például: $Nthumb, $N_index, $N-kiskep.batch7.jpg
  20. Kattintsatok az OK gombra!
  21. A képek mentési helyét nem kell megváltoztatni, a t betűs kiegészítés fogja megkülönböztetni őket a nagyobb változatoktól, így tárolhatjuk őket ugyanabban a webalbum mappába.
  22. Kattintsatok a Start Batch gombra, és elindul az átalakítás! A művelet végén kaptok egy értékelő sor, amit mindig nézzetek meg, hogy az esetleges hibákat vagy figyelmeztetéseket azonnal kezelni tudjátok!
  23. Nyissátok meg a webalbum mappát például, a Windows Intézőjével, és ellenőrizzétek csoportos átalakítást, mielőtt kiléptek az IrfanView-ból! 26 kép lesz a mappában, 13 nagy és 13 kicsi. A nagyok neve berlin_album_01, a kicsiké berlin_album_01t formátumú. A nagyok mérete 640×427pixel vagy 427×640 pixel, a kis képek 150×100, illetve 100×150 pixelesek. A fájlméretek változók, a nagy képek 60KB körüliek, a kicsit átlagosan 15KB-osak.batch8.jpg
  24. Kattintsatok az Exit batch gombra, majd lépjetek ki az IrfanView-ból!

Videók a honlapon

Többféle megoldás is létezik, hogy videót jelenítsünk meg a honlapunkon. Beszúrhatunk egy URL-t, ami átlinkkel bennünket a videómegosztó oldalára, beágyazhatunk videót az oldalunkra, amivel magát a videólejátszó felületet is megjelenítjük, de saját videólejátszót is használhatunk, ami a tárhelyünkön lévő videófájljainkat játsza le.

Az egyik legkedveltebb megoldás a beágyazás. Ehhez nem kell mást tenni, mint a videómegosztó oldalán megkeresni a megosztás lehetőségeit, és lemásolni a beágyazáshoz szükséges ún. embed kódot, majd ezt a kódot saját oldalunk kódjai közé beilleszteni. 

A felhasználási feltétek miatt nem minden videót lehet beágyazni, és nem is minden videómegosztó adja meg a beágyazáshoz szükséges kódokat.

YouTube videó megosztása youtube_embed.jpg

Vimeo videó megosztásavimeo_embed.jpg

Indavideo videó megosztásainda_embed.jpg

Ágyazzatok be egy videót!

Ahhoz, hogy a lemásolt embed kódokat fel tudjátok használni, szükségetek lesz valamilyen web dokumentumra, például egy HTML oldalra. 

A HTML (Hypertext Markup Language) szövegalapú leírónyelv, hipertext dokumentumok készítésére használható, a webtartalmak leggyakoribb formátuma.

  1. Töltsétek le a kurzus tárhelyéről (http://hajnale.web.elte.hu/webszerkesztes) az _index.html fájlt! Ez egy üres HTML dokumentum, aminek a neve azért kezdődik alsó vonással, hogy a böngészők ne te tekintsék indítófájlnak, és ne töltsék be automatikusan. A fájlt úgy tudjátok letölteni, ha az egér jobb oldali gombjával kattintotok rá, majd a Link mentése másként parancsot (Chrome böngészőnél) vagy a Hivatkozás mentése más néven (Firefox böngészőnél) parancsot választjátok.
  2. Keressetek videót bármelyik videómegosztón Budapestről, és másoljátok le az embed kódját!
  3. Nyissátok meg az _index.html fájt a Windows Jegyzettömbjével (Notepad)! A Jegyzettömb automatikusan nem "látja" a HTML formátumú fájlokat, ha a programból szeretnétek betölteni a fájlt, ezért a betöltésnél állítsátok át a Fájlformátumot Minden fájl (*.*) megjelenítésre! A WinSCP az F4-es billentyű lenyomása után megnyitja a fájlt szerkesztésre.mindenfajl.jpg
  4. Illesszétek be az embed kódot a <body> és a </body> tagek közé (a példában egy Vimeo kód van)!
    kod_begyazas.jpg   A tag-ek a HTML szintaktikai alapegységei.
  5. Mentsétek el a változásokat, majd nevezzétek át a fájlt index.html-re!
  6. Töltsétek fel az index.html fájlt a tárhelyetekre! Ne almappába, közvetlen a tárhelyetek web mappájába másoljátok fájlt! Mostantól kezdve másképpen fog viselkedni a tárhelyetek mint eddig. Ha beírjátok a böngészőbe az elérhetőségét, már nem listázni fogja az ott lévő tartalmat, hanem automatikusan betölti az index.html fájlt, és végrehajtja a benne lévő utasításokat, azaz, lejátsza a kiválasztott videót. A feltöltött képek és szövegek mappákat mostantól csak közvetlen címzéssel tudjátok elérni, ezekkel az URL-ekkel: ...web.elte.hu/kepek és ...web.elte.hu/szovegek

vissza az oldal tetejére

Házi feladat

  1. Készítsetek egy london mappát a tárhelyetek web mappjába!
  2. Keressetek 10 db szabad felhasználású, legalább 1000 pixel széles fényképet Londonról! Töltsétek le a képeket a gépetekre!
  3. Készítsétek elő a képeket egy fotóalbumhoz, használjátok az IrfanView csoportos műveleteit! A kis képek hosszabbik oldala 180 pixel, a nagyobb képeké 800 pixel legyen! A nagy képek elnevezése londonalbum_01 formátumú legyen, növekvő számozással, a kis képeké londonalbum_01small
  4. Töltsétek fel az elkészített képeket a tárhelyetekre egy londonalbum mappába, amit a london mappán belül hozzatok létre!
  5. Keressetek videót bármelyik videómegosztón Londonról, majd másoljátok le az embed kódját!
  6. Illesszétek be a kódot egy üres index.html fájlba, majd töltsétek fel a tárhelyetekre, közvetlenül a london mappába! (Az _index.html mintafájt a kurzus tárhelyéről tölthetitek el.)

2. óra - Internetes tartalmak felhasználása

2014. szeptember 22. - hajnalerno

Felhasználási feltételek

Az előző órán többek között azt kértem tőletek, hogy keressetek három különböző fővárosról fotót az interneten, töltsétek le őket, nevezzétek át a fájlokat, majd töltsétek fel a saját tárhelyetekre. Arról, hogy a képek felhasználási feltételeit hogyan kezeljük, azaz, szabad-e ilyet csinálni vagy sem, illetve, ha szabad, akkor milyen feltételekkel, arról nem esett szó, de (most jön a mentegetőzés, ami egyébként támadható) legutóbb a feltöltés technikáját tanultuk, nem a nyilvános megjelenítésről volt szó.

Bármilyen anyagot is használtok fel, nézzetek utána a felhasználási feltételeknek, és az újrafelhasználásnál aszerint járjatok el!

Idegen tartalmak esetén a felhasználási feltételek rögzítik az újrafelhasználás lehetséges módjait, saját tartalomnál ti határozhatjátok meg a művetek újrafelhasználási lehetőségeit. Honlapok esetén ezt a Privacy Policy (adatvédelmi politika) részben szokás tisztázni.

Általánosságban elmondható, hogy mindig fel kell tüntetni az újra megjelenített anyag forrását, de ne felejtsétek el, hogy idegen tartalmak esetén ez nem minden esetben elegendő! 

Szeretném hozzá tenni, hogy a gyakorlatban elég jól használható módszer, ha egy udvarias e-mailben megkeresitek az anyag szerzőjét, leírjátok neki, kik vagytok, és milyen célra szeretnétek felhasználni az anyagát, és hozzájárulását kéritek a tartalom megjelenítéséhez. De az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy oktatási célra, illetve non profit célokra sokkal könnyebben lehet felhasználást kérni, mint kereskedelmi célra.

Creative Commons licenc

A Creative Commons a két egymástól igen távol lévő teljes jogi védettség (copyright - minden jog fenntartva) és a közkincs (public domain - köztulajdon) között hoz létre rugalmas és korszerű védelmet.cc.gif

A CC-licencek (néhány jog fenntartása mellett) lehetővé teszik a szerzők számára, hogy szerzői jogaikat megtartsák, de ezzel egy időben lehetőséget biztosítsanak - különböző korlátok között - a mű feldolgozására, terjesztésére.

forrás: http://creativecommons.org/

A Creative Commons saját kereső oldalán, a search.creativecommons.org-on több internetes keresővel együtt működve lehet CC licenc alá tartozó tartalmakat keresni.

Próbáljátok ki a Creative Commons keresőjét!

  1. Keressetek szabadon felhasználható képeket ugyanazokról a fővárosokról, amiket feltöltöttetek a tárhelyetekre!
  2. Írjátok be a kereső mezőbe a város nevét, egészítsétek ki a szűrést az "I want something that I can... " utáni két kategória kijelölésével, majd válasszátok ki, melyik felületen szeretnétek keresni! Kezdjétek Google képekkel, aztán keressetek a Flickren és a Pixabay-en is!cc-kereso.jpg
  3. A Pixabay-en nagy sok szabadon felhasználható körvonalrajzot is találtok, ami hasznos lesz a webszerkesztésnél. Keressetek rá az "oroszlán" szóra!
  4. Nézzétek meg, hogy változnak a találatok, ha idegen nyelven, például angolul írjátok be az oroszlánt, vagy latin megfelelőjét, a Panthera leo-t használjátok!

Speciális keresés a Google-lel

A Creative Commons kereső megváltoztatja a kiválasztott kereső felületen a felhasználási jogok szűrését. Ez a Google kereső esetében az alapértelmezett "nincs licenc szerinti szűrés" állapotot módosítását jeleni "újrafelhasználható és módosítható" állapotra. Ezt a beállítást a CC keresőtől függetlenül ti is elvégezhetitek, ha a Google kereső jobb felső sarkában lévő Beállítások fogaskerékre, majd a Speciális keresésre kattintotok. Itt a Felhasználási jogok szöveg után tudjátok beállítani a kívánt szűrést.google-kereso.jpg

A speciális beállításoknál tudtok olyan szűrőt is használni, amivel a képekre méretük szerint lehet keresni. Ebben az esetben nem fájlméretről, hanem pixel méretről van szó, azaz, milyen nagyságú lesz a kép a monitoron. A kép pixelmérete fontos jellemző a weboldalon való megjelenítésnél, ezért igyekszünk majd optimális méretű képeket készíteni és használni. Alapszabály: nagyobb képből bármikor tudunk kisebbet készíteni, de kisebb képet nem nagyítunk, mert (nagyítástól függően) romlik a kép minősége.

Keressetek a weben szabadon felhasználható, legalább 1024 pixel szélességű JPG típusú képet a mosómedvéről!

  1. Nyissátok meg a Google keresőjét, majd a jobb felső sarokban lévő Képek linkre kattintva állítsátok be a képkeresést!
  2. Írjátok a kereső mezőbe "mosómedve", majd indítsátok el a keresést!
  3. Kattintsatok a kereső jobb felső sarkában lévő Beállítások fogaskerékre, majd a Speciális keresésre!
  4. Adjátok meg a keresés feltételeit!
       a) képméret: nagyobb, mint 1024×768
       b) kép típusa: Fénykép
       c) fájltípus: JPG-fájlok
       d) felhasználási jogok: szabadon felhasználható vagy megosztható
  5. Kattintsatok a Speciális keresés gombra!google-kep-kereso.jpg

Forrás megjelölése

Az újrafelhasználás egyik alapfeltétele a forrás megnevezése és feltüntetése legtöbbször közvetlen az megjelenített tartalom alatt, vagy az oldal alján.

Célszerű már az anyaggyűjtésnél feljegyezni a tartalmak forrásait, hogy ha nem azonnal kerülnek felhasználásra, ne kelljen újra megkeresni őket.

 Keressetek szabadon felhasználható képet a rétesről!

  1. Nyissátok meg a találatot a böngészővel, jelöljétek ki az URL-jét, majd tegyétek vágólapra!kep-url.jpg
  2. Töltsétek le a képet a számítógépetekre, ha szükséges, adjatok neki egyszerűbb nevet! A fájl kiterjesztését semmi képpen ne változtassátok meg! (Ez nem vonatkozik a nagy betűről kis betűre való cserére.)
  3. Nyissatok egy új dokumentumot a Windows Jegyzettömbjével (Notepad), írjátok be a képfájl nevét, és illesszétek mögé a vágólapon lévő URL-t!
  4. Mentsétek a dokumentumot kepek-forrasa.txt névvel!kepek-forrasa-txt2.jpg

Szöveges tartalmak

Az írott tartalmak keresése hasonló módon történik, mint a képeké - használhatjátok a Creative Common keresőjét (pl. Google Weben keresve), vagy közvetlenül a Google keresőjét a megfelelő szűrő beállítása után. 

Szövegek megjeleníthetők a weboldalon szerkesztett, olvasható (és kereshető) formátumban (1) és/vagy letölthető fájlformátumban (2) is.szovegmegjelen.jpg

  • Ha szeretnétek olvashatóan megjeleníteni egy szöveget a weboldalatokon, azt ajánlom, másoljátok ki a szöveget a környezetéből (Copy), majd egy szimpla szöveges dokumentumba illesszétek be (Paste), a szöveg végén tüntessétek fel a forrását, és így, mindenféle formázás nélkül mentsétek el! Erre talán legalkalmasabb a Jegyzettömb (Notepad) .txt formátumú mentése.
  • Amennyiben letölthető formátumban szeretnétek a szöveget elérhetővé tenni, kerüljétek a szerkeszthető formátumokat (pl. .rtf, .doc), kivéve persze, ha pont az a cél, hogy a szöveget bárki át tudja szerkeszteni, vagy ki tudja tölteni, mint egy űrlapot. A legtöbb esetben a letölthető szöveges dokumentumok PDF-ben (Portable Document Format) érhetők el. A formátum nagy előnye, hogy eszközfüggetlen, azaz, minden eszközön azonos módon jelenik meg a tartalma.

PDF mentést a legtöbb szövegszerkesztő program képes készíteni - az ingyenes Libre Office minden gond nélkül, de 2007-es verziójától kezdve a Microsoft Word is.

Online is több lehetőség van PDF fájl készítésére, ezek közül én az ingyenes Neevia Document Converter (http://docupub.com/pdfconvert/) szolgáltatást szeretném nektek ajánlani és bemutatni.

Az ingyenes konvertálók sokszor reklámcsíkkal, vízjellel látják el az átalakított dokumentumot, vagy gyenge minőségben dolgoznak. Tulajdonképpen ez az ára az ingyenességnek, előfizetés után ezek a zavaró dolgok azonnal megszűnnek. A Neevia Document Converter nem használ ilyeneket, kizárólag a dokumentum metaadataiba (fájlban tárolt, kiegészítő adatok, pl. szerző neve, készítés dátuma stb.) rögzíti a saját nevét.

Készítsetek PDF fájlt! 

  1. Töltsétek le a számítógépetekre a kurzus tárhelyéről (http://hajnale.web.elte.hu/webszerkesztes/) az onelatrajz-minta.doc fájlt!
  2. Nyissátok meg a http://docupub.com/pdfconvert/ oldalt, majd állítsátok be, illetve ellenőrizzétek a konvertálás részleteit! pdf-konvertalas.jpg A 300-as Resolution érték jó minőségű nyomtatást tesz lehetővé, ha csak képernyőn való megjelenítésre szánjátok a dokumentumot, elég a 72-es értéket! A PDF Encryption gombbal jelszóval védhetitek a PDF fájlt.
  3. Töltsétek fel az onelatrajz-minta.doc fájlt, majd kattintsatok az Upload & Convert gombra!
  4. Töltsétek le az elkészült PDF fájlt a számítógépetekre! pdf-konvertalas2.jpg

vissza az oldal tetejére

Házi feladat

  1. Készítsetek egy zebra, majd azon belül egy image és egy text nevű mappát a tárhelyetek web mappájába! A tárhelyetek jelenlegi tartalmát ne töröljétek!
    WinSCP-ben mappát az F7-es billentyű lenyomás után tudtok létrehozni, vagy ha az egér jobb oldali gombjával a célterület egy üres részére kattintotok, majd a menüpontok közül: New és Directory. Mappák törlése a fájlok törlésével megegyező.
  2. Keressetek 3db szabadon felhasználható, maximum 1000 pixel szélességű JPG típusú fényképet zebrákról!
  3. Töltsétek le a képeket a számítógépetekre, majd nevezzétek el őket: zebra01.jpg, zebra02.jpg, zebra03.jpg
  4. Jegyezzétek fel a képek forrásait egy kepforrasok.txt nevű fájlba!
  5. Keressetek egy oldalnyi magyar nyelvű szöveget zebrákról!
  6. Illesszétek be a szöveget egy Word fájlba, jelezzétek a dokumentum végén a szöveg forrását, formázzátok meg tetszőlegesen a szöveget, majd konvertáljátok PDF formátumúra! A fájt neve zebra legyen!
  7. Töltsétek fel a három képet és a kepforrasok.txt fájt az image mappába, a zebra.pdf fájlt pedig a text mappába!
  8. Töltsétek le a kurzus tárhelyéről a zebraindex.html fájt!
  9. Nevezzétek át a letöltött fájlt index.html-re, majd töltsétek fel a tárhelyetek zebra mappájába!

Ellenőrzés

Ha mindent jó csináltatok, a sajátazonosító.web.elte.hu/zebra cím beírása után, megjelenik egy HTML oldal a zebrákról. Látható lesz rajta a három feltöltött kép és egy link, ami új oldalon nyitja meg a zebra.pdf fájlt.

1. óra - Tárhely létrehozása és kezelése

2014. szeptember 14. - hajnalerno

Tárhely létrehozása

Ahhoz, hogy weboldalunkat mindenki számára elérhetővé tudjuk tenni, fel kell töltenünk az elkészült tartalmat egy internet-szolgáltató által biztosított tárhelyre. Ilyen tárhelyet rövid regisztrációs folyamat után, akár ingyen is létrehozhat magának bárki, de ma már a megvásárolható, pontosabban bérelhető tárhelyeket is elérhető áron kínálják.

Ebben a félévben az egyetem által biztosított tárhelyen fogtok dolgozni, mindenkinek saját helye lesz, egyéni eléréssel. Ahhoz, hogy ezt az eltés tárhelyet használni tudjátok, az Informatikai Igazgatóság (mostantól IIG) honlapján kell aktiválni a szolgáltatást.

Az IIG Ügyfélkapuja a https://ugykezelo.elte.hu/ címen érhető el, belépéshez IIG (Caesar) vagy Neptun azonosítóra van szükség.

IIG (Caesar) azonosítód már van, ha használod az egyetem valamelyik informatikai szolgáltatását, például a WiFi-t.

Ha nincs IIG azonosítótok, a Neptunos belépést kell választanotok. Ebben az esetben nektek kell létrehoznotok az IIG azonosítótokat és a hozzá tartozó jelszót.

Biztos vagyok benne, hogy sok jelszót használtok, de abban már nem, hogy biztonságosakat és más-más jelszavak a különböző szolgáltatások eléréséhez. Használjatok biztonságos és különböző jelszavakat, illetve a fontosabb szolgáltatásoknál (pl. internetbank) rendszeresen cseréljétek a jelszavaitokat! A biztonságos jelszavakról itt találtok egy leírást.

Miután mindenki rendelkezik IIG azonosítóval, már aktiválhatjátok a tárhelyszolgáltatás.

  1. Nyissátok meg a https://ugykezelo.elte.hu/ címen az IIG Ügyfélkapuját, majd kattintsatok a Belépés linkre!
  2. Lépjetek be a rendszerbe az IIG azonosítótokkal!
  3. Belépés után válasszátok a bal oldali menüsorban a Caesar igénylés menüpontot!
  4. A jobb oldalon megjelenő ablakban látjátok a Caesar hozzáférési lehetőségeiteket. Kattintsatok a Caesar infó panel linkre, hogy megjelenjen az Infópanel! caesar01.jpg
  5. Az Infópanel bal oldalán kattintsatok az Alapadatok menüpontra! 
  6. Jobb oldalon, a Személyes honlap szöveg mögött nálatok a Nincs felirat és egy bevásárló kocsi ikon fog látszódni. (Nálam ez a szolgáltatás már aktív, ezért mások a jelzések.) caesar02.jpg
  7. Kattintsatok a Személyes honlap szöveg mögötti bevásárló kocsira a szolgáltatás igényléséhez! A sikeres igénylést a Van felirat és egy kis diagram fogja jelezni, de elképzelhető, hogy többször is rá kell majd kattintanotok a bevásárló kocsira, hogy az igénylés megtörténjen.
  8. Ha sikeres volt az igénylés, az Infópanel jobb felső sarkában lévő Kilépés ikonnal jelentkezzetek ki!
  9. Az Ügyfélkapun (ez egy másik böngésző ablakban van) most már mindenki látja a Caesar hozzáférési lehetőségeit, amiből a Személyes honlap és a Login gép/host (ssh-hoz) lesznek a fontosak, ezeket jegyezzétek meg/fel!
  10. Ha minden rendben, jelentkezzetek ki az Ügyfélkapuból is a bal alsó sarokban lévő Kijelentkezés linkkel!

Tárhely kezelése

A tárhely eléréséhez csatlakoznunk kell az internet-szolgáltató, esetünkben az ELTE szerveréhez. Ehhez egy kliens programra lesz szükségünk, ami a csatlakozás után lehetővé teszi, hogy mint egy távoli meghajtó, úgy tudjuk kezelni a tárhelyünket, fájlokat tudjunk le- és felölteni. Több ilyen program is elérhető, én az szabad felhasználású WinSCP-t fogom nektek ajánlani és bemutatni.

A szerverhez való csatakozáshoz három adatra lesz szükség:

  • a tárhely szerverének nevére (host name),
  • a tárhelyhez tartozó felhasználó nevére (user name),
  • és a tárhelyhez tartozó jelszóra (password).

Kliens program telepítése

Órán az ingyenes WinSCP kliens programmal fogunk dolgozni, amit letölthettek a készítő oldaláról: winscp.net
Telepítsétek a programot!

Macintosh géppel dolgozóknak jó alternatíva lehet a FileZilla vagy a CyberDuck.
Videó a Cyberduck használatához itt. (Ez a videó egy Windows-os környezetben használt Cyberduck-ot mutat be, ezért kisebb eltérések lehetnek a Mac-es megjelenésnél + az én tárhelyemmel mutatom be a programot, ahol van már feltöltött tartalom.)

Csatlakozás a szerverhez 

  1. Indítsátok el a WinSCP-t!
  2. Állítsátok be és ellenőrizzétek a következőket: 
         a) File Protocol: SFTP
         b) Host name: caesar.elte.hu
         c) Port number: 22
         d) User name: ide az IIG (Caesar) azonosítód írd!
         e) Password: hagyd üresen!
  3. Kattintsatok a Save gombra a beállítások mentéséhez! A megjelentő ablakban a Site name mezőt átírhatjátok xy.web.elte.hu-ra, ahol az xy az IIG (Caesar) azonosítótok.winscp01a.jpg
  4. Kattintsatok duplán a csatlakozás nevére a bal oldalon!winscp01b.jpg
  5. Első csatlakozásnál a szerver megbízhatóságát a YES gomb megnyomásával igazolhatjátok - kattintsatok rá!
  6. Adjátok meg a tárhelyhez kapcsolódó jelszavatokat, ami egyben az IIG azonosítóhoz tartozó jelszó! Nem javaslom, hogy bármilyen programnak vagy honlapnak engedélyezzétek, hogy megjegyezze a jelszavatokat!

Feltöltés kliens programmal

A WinSCP klasszikus fájlkezelőként használható, ahol a fájlok saját gépről tárhelyre másolását feltöltésnek (uploadnak) nevezzük, tárhelyről saját gépre történő másolását pedig letöltésnek (downloadnak).

Feltöltéshez minden esetben a tárhelyetek web nevű mappáját fogjuk használni, amit a public_html parancsikonnal lehet könnyen elérni.

A WinSCP-ben dupla kattintással lehet egy mappát megnyitni, a mappák tetején lévő két pontra duplán kattintva pedig ki lehet lépni az aktuális mappából.

winscp02.jpg

  1. Csatlakozz a szerverhez, majd lépj be a tárhelyed web nevű mappájába!
  2. Válassz ki a saját gépeden egy tetszőleges képfájlt, majd "áthúzással" másold át, azaz töltsd fel a tárhelyedre! A feltöltést az Upload ablakban, az OK gomb megnyomásával kell megerősítened.winscp03.jpg
  3. A feltöltés befejeztével csatlakozz le a tárhelyedről! Kattints a WinSCP felső menüsorában a Session menüpontra, majd válaszd a Disconnect parancsot! A bejelentkezésnél látott ablak fog megjelenni. Kattints a Close gombra! 

A feltöltött fájlok nevében ne használj ékezeteket, a szóközöket pedig ajánlott alsó vonással helyettesíteni! Nagy és kis betű használható, de minden esetben, még a fájl kiterjesztésében is különbséget jelez. Ez azt jelenti, hogy a tárhelyeden lehet azonos mappában például egy budapest.jpg és egy budapest.JPG fájl, de a saját gépeden nem, mert ott a nagy és kis betű nem jelent különbséget, így a két fájl azonosnak minősül, és nem tárolható ugyanabban a mappában. A nagy és kis betűknek a fájlok pontos webes hivatkozásánál van nagy jelentősége.

Egy feltöltött fájlt átnevezhetsz, ha az egér jobb oldali gombjával rákattintasz a fájlra, majd kiválasztod a Rename parancsot; letörölheted ugyanígy, csak a Delete parancsot választva, illetve a DEL billentyűvel is.

Tartalom elérése böngészővel

A tárhelyre feltöltött képfájl a felhasználók számára böngészővel érhető el, a fájl elérési útvonalának (URL = Uniform Resource Locator) ismeretében. 

  1. Indíts el egy böngészőt a számítógépeden!
  2. Írd az URL (címsor) mezőbe a tárhelyed elérhetőségét! A tárhely címe mindenkinek xy.web.elte.hu, ahol az xy az IIG azonosító. 

Ha a böngésző nem talál a megadott címen ún. indítófájlt (pl. egy index.html-t), és a tárhely beállítása is engedi (a mi esetünkben igen), akkor egyszerűen listázza a tárhely tartalmát. Ez történik a ti tárhelyeteken is, a megjelent oldalon a feltöltött képfájl és adatai látszódnak.

winscp04.jpg

A fájlra kattintva a kép megnyitható, bár ez a kép kiterjesztésétől is függ - webes felhasználásra gif, jpg és png típusú fájlokat szokás használni.

vissza az oldal tetejére

Házi feladat

  1. Töröld a tárhelyed web mappájának tartalmát!
  2. Keress az interneten három különböző fővárosról egy-egy képet!
  3. Töltsd le a képeket a saját gépedre!
  4. Nevezd át a képfájlokat úgy, hogy nevük a nagy betűvel írt monogramoddal kezdődjön, azt egy alsó vonás kövesse, majd a város neve kis betűkkel. A fájlnévben ne szerepeljenek ékezetes betűk, a kiterjesztés pedig mindenképpen kis betűs legyen. Példa az én nevemmel: HE_koppenhaga.jpg
  5. Töltsd fel a három fájlt a tárhelyedre!
süti beállítások módosítása